KezdőlapSzállásadóknak

Szállásadóknak

A 21. században egyre jobban előtérbe kerül az aktív pihenés, ahol az emberek a jól megérdemelt szabadságukat sporttal, játékkal, mozgással töltik el. Erre az egyik legkézenfekvőbb eszköz a kerékpár, mellyel nem csupán az előbbinek tehetünk eleget, de kiváló lehetőség a környék felfedezésére is az egész családdal együtt (a legkisebbek akár kerékpáros utánfutóban, akár gyerekülésben együtt suhanhatnak szüleikkel). Sőt a fiatalabbaknak sem kell az idősebbekre várniuk, hála az elektromos pedelec kerékpároknak, ahol a fizikális különbségek egyszerűen kiegyenlíthetők, és egy-egy hosszabb túra vagy nagyobb szintkülönbség sem okoz gondot, hála az elektromos rásegítésnek. Az opciók tehát adottak, már csak élni kell velük, mert mint tudjuk a boldog, sportos, kellemesen fáradt vendég többet fogyaszt, jobban alszik és visszatér a kellemesen eltöltött pihenése helyszínére.

Tegye Ön is szállását kerékpárosbarát hellyé (szerezze be az alapvető kerékpáros szerszámokat és kiegészítőket) és kínáljon vendégeinek akár hagyományos, akár elektromos kerékpárokat bérlésre! Fontos, hogy erre a célra, mindig minőségi, megbízható kerékpár(oka)t válasszon, hiszen a vendégei csak akkor fogják rendszeresen használni őket, ha azok könnyen kezelhetők és jól működnek, Ön pedig akkor lesz elégedett, ha ezt sok-sok használat után is biztosítani tudja nekik.

A hagyományos beszerzés mellett attraktív lízing konstrukciókkal is várjuk a szállásadók megkeresését, keressen minket bátran, mi segítünk!