KezdőlapKerékpározás 2021

Kerékpározás 2021

A világunk átalakulóban van. Már nem feltétlenül háborúk jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem a környezeti katasztrófák vagy éppen az új vírusok. Ha eddig még nem, akkor most minden ember a saját bőrén érezheti, hogy valójában mit is jelentenek ezek az új fenyegetések. Azt eddig is tudtuk, hogy változnunk és változtatnunk kell: Európában egyre nagyobb teret hódítanak a zöld, környezettudatos trendek az energia előállítás és felhasználás terén.

A kerékpározás ennek a küzdelemnek egyértelmű nyertese, ez talán most az új ellenség, a koronavírus által, kétségtelen, hogy még egyértelműbb. Hirtelen és drasztikus döntések születtek, de a kerékpározás egyértelműen győzött:
új utak, kerékpársávok, tárolók, állami támogatás elektromos kerékpárokra, kerékpározás, mint családi nyaralás…

A válsághelyzet megmutatta, hogy szükség van a szemléletváltásra és ebben a kerékpározás fontos szerepet játszik majd. Sok embert ébredt rá a bringázás mindennapi előnyeire, akik nyeregbe ülve megmutatták: bringázni minden időben lehet, és érdemes. Hiszen bringára ülni, nem csupán kiváló szabadidős tevékenység, hanem életforma is. A bringázás trendi, olyan dolog, ami boldogságot sugároz és jövőbe mutat, nézzük csak meg hány TV reklámban láthatók manapság kerékpárok…

De vegyünk sorba pár fontos dolgot, ami történt/történik, és lássunk még tisztábban, hogyan profitálunk a kerékpározásnak köszönhetően a jövőben:

  1. Zéró emisszió. Míg egy átlagos gépkocsi közel 5000 kg széndioxidod termel egy év alatt, addig egy kerékpár, vagy egy e-bike, nullát! A környezettudatosság és a globális felmelegedés elleni harc manapság már mega trendek és a társadalom minden szintjét elérték, érintik. A kerékpározás minimalizálja a közlekedésre gyakorolt ökológiai lábnyomodat, hiszen egy hagyományos kerékpár semmit, de egy elektromos kerékpár is csak minimális energiát fogyaszt.
  2. Pénzt és időt takarítasz meg, ha a kerékpárt választod! Azt gondolom ebben sincs semmi meglepő, de hogy még drasztikusabb legyen a szám, érdemes nem csak egy autó árát, hanem az autó fix költségeit (mint pl. biztosítás, szerviz, vizsgáztatás, üzemanyag) is figyelembe venni. Az így keletkezett különbség még drasztikusabb, és a bringa előnye szemmel láthatóbb. A másik jó dolog, hogy a mindennapos kerékpáros munkába járással időt takarítasz meg, hiszen ez egyben sport és kötelező napi rutin, hogy bejuss a munkahelyedre. Sokaknak nincs idejük a munkájuk mellett a sportra, de így a kellemest és a hasznos mozgást is egyszerre kipipálhatod. 😊
  3. Több mozgás, több szabadság. A fitnesz kultúra változása is óriási tereket hódít. Az emberek jobban odafigyelnek az életmódjukra, egészségesen próbálnak táplálkozni, hetente többször sportolnak, és választják sokan a kerékpározást. Az elektromos kerékpároknak hála, azok az emberek is tekerhetnek, akik esetleg dohányoznak, súlyfelesleggel küzdenek, vagy éppen sérülésből utáni rehabilitációt végeznek. Fontos tudni, hogy ezeknél a pedelec bringáknál az elektromotor nem helyettünk dolgozik, hanem csak segít. Különböző programmódot választva a rendszer saját erőfeszítéseinkhez pont annyi segítséget ad, amennyit szeretnénk. Így megmarad a sportolás élménye is, ugyanakkor mégsem fog gondot okozni, hogy feljussunk egy meredek emelkedőre.
  4. A napi mozgás jobb kedvre derít, mint például a bringás munkába járás vagy a gyerekekkel tekerés a suliba, bizonyítottan javítja a közérzetet és a mentális jólétet. Persze, mint minden aktivitás a szabadban, a kerékpározás is kiegyensúlyozottabbá tesz, nyugtat és ezzel segít leküzdeni a napi szorongást és stresszt.
  5. Kerékpározás = zsírégetés. A napi könnyed kerékpározás, munkába járás a testmozgás egyik leghatékonyabb fajtája, hiszen olyan pulzus tartományban történik, ami kiválóan égeti a kalóriákat. Emellett a bringázás nagy előnye, hogy ez a sport egyedülállóan a többihez képest viszonylag kényelmesen, ülve végezhető, így lényegesen több ember és hosszabb távokon tudja gyakorolni, mint egy sokkal megerőltetőbb futást, vagy úszást, így olyan helyekre juthatsz el könnyebben (akár e-bike-kal, akár nem), gyorsabban, ahová eddig nem.
  6. Kreativitás és gondolkodás. Az Illinois Egyetem kutatói megállapították, hogy a kerékpározás serkenti az agyi kapacitást. Miért? Mert a bringázás, az agy memóriaközpontjában elősegíti új az agysejtek képződését, éppen azon a részen, amely 30 éves kor után tipikusan már csak veszít térfogatából. De a kerekezés nem csak segít meggátolni az előbbit, hanem a súlyosabb fajtáit is, mint pl. az Alzheimer-kórt. Emellett kreatívabb gondolkodást eredményez már napi fél óra tekerés is, amely írók, zenészek, fejlesztők életének alapvető eleme.
  7. Szuper terhesség idején, antidepresszáns és önbizalom növelő. Számos tanulmány szerint, azok a nők, akik a terhességük ideje alatt kerékpároztak, azok könnyebben estek túl a szülésen, gyorsabban regenerálódtak, mind fizikailag és mentálisan. Fiatal szülők, tinik és más depresszióra hajlamos embereknél is a napi mozgás növelése sikerrel csökkentette a depresszió tüneteit és nagyon hatékonynak bizonyult, hiszen a gyógyszerekkel ellentétben, mellékhatások itt nincsenek. Emellett fiatal korban a biciklizés nagyobb önállóságra késztet és jobban segít megismerni önmagunkat, mely magabiztosabbá tesz bennünket.
  8. Aki teker, az tovább él. Aki nappal hajt, este jobban alszik. A Bike Radar internetes újság a londoni King’s College kutatására hívja fel a figyelmet, ami azt állítja, hogy ikreknél 9 év biológiai korkülönbség alakul ki azok javára, akik kerékpároztak, azokkal szemben, akik pedig nem. Az angol egészségbiztositó NHS és BBC közös tesztjében több, mint 250.000 embernek (40 és 69 év között) vizsgálták életük következő 5 évét. Ezalatt az idő alatt közel 2500 ember halt meg, ahol közel 500 esetben szív és érrendszeri probléma volt a halál oka. Mindemellett több, mint 3500 rákos és több, mint 1000 szív és érrendszeri megbetegedést regisztráltak. Ezeket számszerűsítve: azok, akik kerékpároztak 41%-kal kevesebben haltak meg, mint azok, akik nem tekertek. Emellett figyelemre méltó az is, hogy mennyivel kevesebb rákos és érrendszeri megbetegedés volt a kerékpárosok között. Több, mint 40%-kal kevesebb rákos halálesetet regisztráltak bicikliseknél és 52%-kal kevesebb szív- és érrendszeri megbetegedés okozta halálozás volt a körükben! Egy másik hasonló tanulmány szerint, akár 40 év fölött is eredményesen csökkenti a kerékpározás a magas vérnyomást és jól karban tartható vele a koleszterinszint is. De a biciklizés nem csak általános egészségi állapotot, hanem jobb és hosszabb alvást is eredményez! Ha nehezen alszol el, vagy netán többször felkelsz és nehéz visszaaludni, akkor csak próbálj meg kicsit többet tekerni!
  9. Küzdj kerékpárral a betegségek ellen vírusos időkben, vagy azokon kívül is! Az észak-karolinai egyetemen azt vizsgálták, hogyan hat napi fél óra kerékpározás, a hét 5 napján az emberre. Az eredmény nem meglepő: a rendszeresen kerékpározók fele annyi időt voltak betegszabadságon, mint azok, akik nem tekertek. A kutatás rávilágított, hogy a könnyű testmozgás az immunsejteket aktivizálja, melyek meggátolták a vírusos megbetegedéseket. Az influenza szezonban, vagy a mostani járvány idején különösen segíthet a tüdő „kiszellőztetése”, állítja egy német kutatás. Erre kiválóan alkalmas a kerékpározás, mely erősíti és tisztítja egyben a légzőszervünket. Emellett a kerékpáros közlekedésben a vírus terjedésének kockázata gyakorlatilag minimális. A biciklizés az emésztésre is jótékony hatással van! Dr. Ana Raimundo gasztroenterológus állítja, hogy maga a mozgás elősegíti az étel emésztését és a víz felszívódását a szervezetünkbe. Emellett még a kerékpározási pozitúra is kifejezetten hasznos az emésztés szempontjából és így az elfogyasztott étel gyorsabban átjut a rendszeren, és annak könnyű távozását is előkészíti.
  10. Kerüld el a dugókat és juss el gyorsabban a célodhoz kétkeréken! Ha az eddigi okok nem győztek volna meg, hogy bringára válts, akkor hoztunk neked pár összehasonlítást a városi közlekedésből. Mobilitási kutatók a nagyvárosok közlekedését vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy 5 kilométeren belül a hagyományos kerékpár gyorsabb, mint bármilyen egyéb eszköz, legyen az autó, busz, metró, roller stb. Ha 10 km-es távban gondolkozunk, akkor körülbelül ugyanott vagyunk egy autóval, mint egy kerékpárral időben. Persze egy 10 km-en kívüli otthon-munkahely távolság is még kényelmesen és gyorsan áthidalható egy elektromos kerékpárral, nem elfelejtve azt a sok egyéb pozitívumot, amit a kerékpározás nyújt.
  11. Az e-bike boom… Nyugat-Európában tombol az elektromos kerékpárok forradalma. Idősek, fiatalok, akik már régóta tekernek és azok is akik nem, sorra váltanak át a hagyományos kerékpárokról, a pedelec típusú, modern elektromos kerékpárokra, melyek nem maguktól mennek, hanem az emberi hajtás erejét képesek segíteni, akár meg is sokszorozni. Németországban ma már a komoly gyártók modelljeinek, több mint 50%-a e-bike és 2030-ra évenkénti 30 millió új elektromos kerékpár eladását jósolják a szakértők Európában (jelenleg új autóból 15 millió fogy évente). A zöldebb, sportosabb, karbonsemleges jövőkép fontos eleme a pedelec kerékpár, ezért lassan Magyarországon is el fog jutni minden emberhez az elektromos kerékpározás híre, és egyre többen fedezik majd fel az e-bike nyújtotta fantasztikus élményt.
  12. A kerékpár a politikában. 2020 fontos kerékpáros mérföldkő politikai szempontból is Magyarországon, hiszen végre megérkezett az állami támogatás az elektromos kerékpárokra. Habár a támogatás maga, nem 100%-ig a minőségi hajtással és akkumlátorral ellátott, nyomatékszenzoros pedelec-ekre lett szabva, hiszen csupán ezen kerékpárok alsó-közép kategóriája fér bele a 900.000 Ft-os maximális vételárba, de legalább itt van és elindultunk egy helyes irányba. Már hallani lehet, cégeket érintő kedvezményekről is, melyeket kerékpárral munkába járó dolgozok után kaphatnának. Az Európai Unió az eddigieknél jóval nagyobb mértékben támogatja a jövőben az európai kerékpáros beruházásokat, mely előrevetíti az iparág fejlődését.
  13. A bringa és a korona. És végül a vírus, mely egyelőre mindennapjaink része. És pont a vírus által 2020-ban már sokaknak újonnan a kerékpár is. Nem szívesen mentünk tömegbe, nem szálltunk fel a buszra, parkolóhelyet nem találtunk, és gondoltuk, akkor felülünk a régi kerékpárunkra, mely nem csak, hogy jó volt, de a szabadság egy kicsi szeletét adta vissza nekünk, oly sok korlátozás közepette. Az óvoda előtt már nem tudtam rendesen letenni a biciklit, mert sok más szülő is kerékpárral hozta gyermekét, a körúton annyi biciklis volt, hogy egybefüggő sort alkottak egy-egy lámpa között, mint azelőtt az autók, a kerékpárboltokban szervízidőpontot kapni nehezebb volt, mint új biciklit venni, pedig azt is csak úgy lehetett, ha megfelelt, ami helyben ott volt, hiszen nem tudtak annyit gyártani, amennyi el ne fogyott volna… És akkor jött a szünidő, amikor külföldre senki nem ment, tehát következett a belföldi vakáció, ahol a Balaton, Tisza-tó és Velencei-tó körüli kerékpárutak vidám kis- és nagy-csoportokkal lettek tele. A kerékpár már nem csak a hétköznapok, hanem a szabadság és kikapcsolódás fontos eleme lett. Újfajta helyzetek, ahol a kerékpár így vagy úgy, de valahogy mindig jelen volt…

A világ változik. Változunk mi, hétköznapi emberek, változunk, mint cég, változnak a kis boltok, a nagy vállalatok és gyártók egyaránt. Mindez gyorsabban, mint arra eddig szükség volt. És változik a szemlélet. Az, hogy mi a természetes és mi a helyes. Élnünk kell és élni szeretnénk ezen a Földön, egészségesen, szabadon, mely hosszú távon nem megy gyors és drasztikus szemléletváltás nélkül (pont olyan gyors és drasztikus, mint amit a vírus ránk kényszerített). Mi büszkék vagyunk arra, hogy a kerékpározás, ennek a szemléletváltozásnak meghatározó része….